7. Fejezet

 7. Fejezet

Fordította: Aemitt

Ezután többször beugrott az üzletbe, mindig pontban záráskor és vacsorázni mentünk. Meglepődtem, mert olyan volt, mintha kifigyelne, de ugyanakkor majd kiugrottam a bőrömből. Matt közvetlen volt.

Lizzy meghívta a házába a Memorial Day-i * kerti sütögetésre. Úgy tűnt, hogy örül, hogy bevonják, de két nappal az esemény előtt bejött a boltba és lemondta. 

– Lizzy, le kell mondanom a vacsora meghívást. A szüleim, úgy döntöttek, ezen a hétvégén meglátogatnak.

– Nem gond – mondta anélkül, hogy felnézett volna a leltár listájából. – hozd magaddal őket is!

Úgy tűnt egy kicsit meglepődött, de határozottan mondta.

 – Nem,ezt nem tehetem.

Most felnézett.

– Miért nem?

– Nem szeretnék tolakodni.

– Ne légy hülye! Minél többen, annál jobb!

– Ööö – hirtelen úgy nézett ki, mint aki kellemetlenül érzi magát. – Nagyra értékelem, de ez egy nagyon rossz ötlet. Végül megbánnád. Higgy nekem!

– Te jó ég, annyira rossz a helyzet? – mondta tréfásan, kérdőleg felvonta szemöldökét.

De ő egyáltalán nem úgy tűnt, mint aki viccel, amikor válaszolt Lizzynek.

– Igen. Valóban. Tudod a csúnya bácsi, aki a filmekben mindig tönkre teszi az ünnepe? Ilyen az apám. Nem viccelek.

Lizzy nézte pár percig, ujjával az ajkát ütögetve, mintha azt próbálná meg eldönteni, mennyire komolyan gondolta. És aztán az arcán megjelent az eltökélt kifejezés, és akartam mondani Mattnek, hogy akár fel is adhatja, mert Lizzy mindig elérte, amit akart.

– Matt, te soha nem találkoztál a szüleimmel. Ők őrültek. Arról beszélek, hogy papírjuk is van róla. Jared? – fordult felém. – Mondd meg Mattnek. A szüleim totálisan kibaszott őrültek.

– Nos –

Ismét Matthez beszélt.

– Komolyan. A te szüleid sem lehetnek rosszabbak, mint az enyémek.

– Nem is tudom-

– Tökéletes! Akkor találkozunk 17:30- kor! – ezzel a témát lezártnak tekintette és ismét a leltári papírjaiba mélyedt.

Matt kicsit zavarodottnak tűnt, mint aki azt sem tudja az imént mi is történt vele.

– Oh, rendben.  Nos, kösz, Lizzy – felhúzta a szemöldökét, igaz Lizzy nem láthatta, csak én. – Ne mond, hogy nem figyelmeztettelek. – Megfordult, az ajtóhoz sétált, de visszafordult az utolsó pillanatban. – Lizzy az apám sokat iszik – úgy hangzott, mint egy figyelmeztetés.

– Nem probléma.

Pontosan érkeztek. Matt anyja Lucy kb. 162 cm magas, erős csontozatú, de sovány nő volt, barna haját néhol ősz hajszálak tarkították. Zöld szemei szomorúnak és idegesnek tűntek és az ujjai állandóan mozogtak. Folyamatosan a nyakláncát, fülbevalóját vagy a haját babrálta. 

Joseph, az apja hatalmas volt. Olyan magas volt, mint Matt, ugyan olyan sötét katonásra nyírt hajjal. Valamikor ugyanolyan sportos testalkata lehetett, de most pici sör pocakja és piros krumpli orra volt, mint a súlyos alkoholistáknak.

Egy üveg bor hoztak magukkal, ízlésesen becsomagolva.

Amint Lucy átadta Lizzynek, Joseph megszólalt.

– Innék egy pohárral belőle, ha megtennéd.

Mattel Lizzyt követtük a konyhába. Matt totálisan nem volt önmaga. Még soha sem láttam ezt az ideges és bizonytalan viselkedést nála. Nyilvánvalóan a szülei olyanok voltak,mint egy időzített bomba, amely bármelyik pillanatban robbanhatott.

– Úgy néz ki lesz elég italunk – mondta vidáman Lizzy, miközben ki nyitotta a bort. – Vettem három üveggel, kettő vöröset, egy fehéret és egy karton sört. És van sok erősebb dolog is az italos szekrényben, ha valami erősebbet inna. – Mutatott az italos szekrényre, mielőtt visszatért volna a nappaliba a felnyitott borral és néhány pohárral.

Követtem volna, de Matt hirtelen megragadta a karomat. Mikor felnéztem, meglepődve láttam valamit, ami rettegéshez hasonlított, az arcán. 

– Miért vett ennyi alkoholt?

– Azt mondtad az apád szeret inni.

– Oh nem – nyögte és a tenyerébe temette az arcát.

– Mi a baj?

– Úgy értettem, nem kellett volna alkohol. Figyelmeztetésnek szántam. Oh, Istenem! Akkora idióta vagyok. Érthetőbben is fogalmazhattam volna.  Francba! Baj van, Jared. Ő egy bunkó, amikor józan. Ő egy dühös, ellenséges seggfej, ha részeg.

– Ennyire rossz? – nevettem volna, ha nem tűnt volna annyira rémültnek.

– Igen! – keményen megdörzsölte kezével az arcát, az italos szekrényhez ment, beletúrt és előkerült egy üveg Jack Daniels. Kivett két poharat mellé és kitöltött két extra nagy adagot.

–Tessék – az egyiket felém nyújtotta, a sajátját egy húzásra legurította.

– Utálom ezt.

– Bízz bennem – mondta és még eggyel töltött magának. – Nem lesz annyira elviselhetetlen, ha félig részeg vagy.

Tévedett. Akkor is nehéz volt.

A teraszon vacsoráztunk. A nap alacsonyan volt, de még látszott az égbolton, hosszú árnyékot vetve a gyepre. Gyönyörű éjszaka volt. Furcsa ellentéte az asztalnál lévő feszültségnek, ahogy kibontakozott a kis beszélgetés. Természetesen a családomnál a beszélgetés végül a foci felé kanyarodott.

– Te is Chiefs rajongó vagy? – kérdezte Brian Josephet.

– A pokolba, dehogy. Én Cowboys rajongó vagyok. Azt gondolom, Matt azért választott másik csapatot csak, hogy lázadjon. Legalább nem azt az átkozott Redskinst választotta.

– Biztos voltam benne, hogy azért kidobtál volna a házból – mondta szárazon Matt.

– Kurva biztos – mondta és nem tudtam eldönteni, hogy viccel vagy sem.

– Lucy – anya beszállt a beszélgetésbe – házon kívül dolgozol?

Lucy egy kicsit meglepődve nézett, mintha észre sem vette volna, hogy meg kellett volna szólalnia vacsora alatt.

– Nem, már nem. 25 évig nővér voltam, de most nyugdíjas vagyok.

– A korházban vagy az irodán dolgoztál?

– A korházban. Több osztályon is dolgoztam az elmúlt években, de a szülészetet szerettem legjobban. Ott dolgoztam az elmúlt tíz évben. Azok a babák. –  Ez volt az első alkalom, hogy keze nyugodt volt, összekulcsolva tartotta, mintha imádkozna. A mosolya nosztalgikus és Lizzy felé fordult. – Mikor jön a baba?

– Halloweenkor.

Lucy anya felé fordult. Továbbra is mosolygott, de a tekintete ugyanakkor szomorú volt.

– Irigyellek téged. Reménykedem egy unokában – ránézett Mattre, majd vissza az asztalnál szemben ülő anyámra.

Mosolya hirtelen eltűnt és ismét feszengett. Úgy tűnt, megbánta, hogy ezt mondta. Egyből rájöttem miért, mikor Joseph kinyitotta a száját.

– Nem úgy tűnik, mintha valaha is kapnál egyet, így akár fel is adhatod a reményt. Ahogy én látom, Matt azon a téren soha nem fogja teljesíteni feladatát.

– Észrevehetted volna, hogy nem vagyok képes nemzeni egy gyereket önállóan.

Egy csipetnyi humor sem volt a hangjában. Matt a tányérját bámulta. Érzésem szerint ez nem egy új keletű dolog volt.

– Ne legyél nagyokos velem szemben. Már rég eljött az ideje annak, hogy megnősülj és letelepedj. Te sem leszel fiatalabb.

– Nyaralást terveztünk – vágott közbe hirtelen Lucy, egy kétségbeesett próbálkozással, hogy megváltoztassa a témát. Lizzy azonnal reagált. – Lucy, ez nagyszerű. Hová mentek?

- Floridában gondolkodunk, bár nem tudom, el fogunk-e menni…

– Randizol valakivel? – nem úgy nézett ki Joseph észrevette, hogy a téma már megváltozott.

– Nem, apa. Elfoglalt voltam. Nem olyan egyszerű összejönni valakivel.

Ez valójában egy kicsit meglepett, mert, ahogy én tudom elég sok egyedülálló nő volt a városban, aki ölni tudott volna egy randiért vele.

– Süket duma! Mi a helyzet veled,Jared? – majd kiugrottam a székemből. Fél percig azt hittem, arra céloz, hogy Matt velem randizik. De aztán folytatta. – Biztos vagyok benne, hogy be tud mutatni valakinek. Jared, ugye neked van barátnőd?

– Hát – teljesen kibillentett az egyensúlyomból, figyelembe véve, hogy milyen egyszerű kérdés is volt. – Nem, uram, nincs.

– A pokolba is miért nincs?

– Nos – Matt rémülettel a szemében fordult felém és próbált figyelmeztetni, de már késő volt. A szavak, csak úgy kicsúsztak a számon. – Meleg vagyok.

Matt lehajtotta a fejét, az asztalra könyökölt és ujjait a tarkóján összekulcsolta, mintha valaki azt ordítaná, “Fedezékbe!”

 Lucy meglepetten eltátotta a száját, fürge ujjai egy magasabb fokozatra kapcsoltak.

– Meleg vagy? – Joseph hangja rettentően hangos és kásás volt. – Úgy érted, te egy buzi vagy?

– Nos …- körbe pillantottam az asztalnál segítséget remélve, de nem úgy nézett ki, hogy valaki a hamarosan a segítségemre siet. Mindannyian lefagytak a rettenetes előérzettől. A vacsoránkból valamiféle színdarab lett, és annak ellenére, hogy milyen rosszul játszottuk a szerepünket, senki nem váltott át más csatornára.

– Akkor szereted seggbe dugni a férfiakat?

Ez felébresztett mindenkit. Az asztalnál mindenki megrezzent egy kicsit, mikor ezt mondta, de Lizzy nyerte vissza leghamarabb a lélekjelenlétét. Lucy felé fordult és jó hangosan megszólalt.

 – Bocsánat Lucy, nem értettem, amit mondtál.  Floridában merre mennétek?

Lucy láthatóan rettegett, nyakláncával babrált.

– Nos, én Fort Lauderdale gondoltam, de nem vagyok biztos benne, hogy mennyire való nekünk. Talán Orlandóba? Voltál már ott?

– Én nem, de a testvérem –

Lizzy nem tudott semmi többet mondani a testvéréről, mert Joseph hirtelen felállt, miközben a széke koppant a háta mögött. Matt döbbenten felnézett, ahogy Joseph az ujjával rám mutatott és azt mondta.

- Te baszod a fiam? Ez az, ami itt történik?

– Nem! –mondtuk egyszerre Mattel, majd hozzátette. – Elég legyen, apa!

– Joseph! – Lucy hangja halk és könyörgő volt. – Vendégek vagyunk. Ülj le!

Nem hallgatott rá.

– Ismertem egy ilyen férfit a Tengerészetnél – mondta nekem. – Megnősült meg minden, és egy nap a felesége arra ért haza, hogy egy másik férfival baszik a saját ágyában. Szerzett magának egy fegyelmivétség miatti leszerelést.

 Matt ökölbe szorította kezeit maga előtt.

- Apa, hat éve barátok voltatok Jamesszel, mielőtt ez a dolog megtörtént. Emlékszel rá? Remek srác volt.

– Nem tudod, mit beszélsz.

– A barátod volt. Mellette kellett volna állnod.

– Te nem tudod, milyen érzés tengerészgyalogosnak lenni. Túl messzire mentél ezzel. Ne próbálj meg beszélni velem arról, mit kellet vagy nem kellett volna tennem. Semmit sem tudsz erről a dologról. –  Felkapta a borospoharát és homlokát ráncolta rosszallóan, amikor látta, hogy üres. Felvette Lucyét és kiitta. Ezután az asztalról felkapott egy kinyitott üveg bort és bement a házba, otthagyva bennünket a teraszon a kényelmetlen csendben.  

Egy perc múlva Lucy is felállt. A keze reszketett és közel állt a síráshoz. – Matt, azt hiszem, vissza kellene vinned bennünket a hotelbe. Eléggé betolakodtunk a barátaidhoz egy estére. – Megigazította ingét és szoknyáját, lesimította a haját és helyre rakta magát mielőtt Lizzyhez fordult. – Igazán öröm volt megismerni titeket. Köszönöm a finom vacsorát – gondolom, akart volna még mondani valamit, de álla remegni kezdett és gyorsan visszament a házba.

Senki nem mozdult. Brain döbbenten nézett. Anya dühösen nézett. Úgy tűnt, Lizzy végig gondolja az egész vacsorát a fejében, hogy megtalálja hol romlottak el a dolgok. Matt csak ült ott és bámulta a tányérját. Végül Lizzyre nézett. – Lizzy, sajnálom. 

Ránézett és szomorúan mosolygott. Felé nyújtotta kezét, és tenyérrel felfelé az asztalra tette. Engedelmesen a kezére helyezte az övét. Lizzy a tetejére helyezte a másik kezét és megveregette. – Figyelmeztettél. Legközelebb, ha azt mondod valamire, hogy rossz ötlet, hallgatni fogok rád.

Kicsit megnyugodott és bólintott.

– Kösz, Lizzy.

Felém fordult kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit, akkor pillantott a többiekre, akik az asztalnál ültek és úgy tűnt meggondolta magát. Ehelyett csak hátba veregetett és csak annyit mondott.

- Később találkozunk.

Miután elment, továbbra is csöndben voltunk. Nyomorultul éreztem magam. Ha nem lettem volna akkora idióta, semmi nem történt volna. Miért kellett kinyitnom azt a nagy számat? – Lizzy, nagyon sajnálom. Nem kellett volna –

– Nem! – szemei villogtak. – Ne kérj bocsánatot! Ne kérj bocsánatot e miatt a bigott seggfej miatt. – Lizzy felállt, megkerülte az asztalt és a székem mögé állt és átölelt.

– Egy bunkó, nincs miért bocsánatot kérned.

*Egyesült Államokban a május utolsó hétfőjén