25. Fejezet

25. fejezet

Fordította: Aemitt

Következő nap ebéd után bepakoltuk a kerékpárokat a Jeepbe és elindultunk a túrázó helyre.

Az ablaküveghez dőltem és a mellettünk elhaladó fákat néztem, próbáltam nem idegeskedni és meggyőzni önmagamat, nehogy elhányjam magam. Utáltam, hogy ilyen ideges vagyok.

– Minden rendben? – kérdezte Matt könnyedén.

– Nem. Próbálom emlékeztetni magam, miért is egyeztem bele ebbe – próbáltam felidézni az előző napi beszélgetésünket, de túl nehéznek bizonyult nappal, nehéz volt ebbe kapaszkodni. Rávettem magam, hogy arra emlékezzek, mit suttogott a fülembe, a karjaira, ahogy szorosan ölelnek, ahogy azt mondja, szeret. Ez az, amiért itt vagyok. Ezt érte teszem. Mégsem sikerült enyhítenem a szorítást a gyomromban.

– Minden rendben lesz.

– Könnyű ezt mondani – logikusan tudtam, hogy igaza van. Ez csak egy kerékpározás lesz, amit imádok. Valószínűleg nem kell velük túl sokat társalognom. Néhány órán belül otthon leszünk. Sóhajtottam. – Kik azok a srácok? Mire számítsak?

– Grant Jameson és Tyson McDaniels.

Pár másodpercig tartott, míg rájöttem miért volt olyan ismerős ez a név. – Grant Jameson? Az az a seggfej, aki a lakásomba jött és megkérdezte van e gyerek a hálószobámban?

– Grant egy seggfej. Nem is próbálom tagadni. De Tyson egy rendes srác. Általában, ő csak követi Grant irányítását. Azt gondolom, ha jobban megismer talán nem fog annyira Grantre hallgatni. Grant valószínűleg mindig is macerálni fog ezzel, de ez most már inkább kezd hasonlítani baráti piszkálódásra. Többnyire legalábbis. Azt hiszem számukra az a fontos, hogy felfogják, nem szégyellem, hogy veled vagyok.

– Szóval most elfogadnak, de nem engem, attól függetlenül, hogy tudják, hogy együtt vagyunk?

– Többnyire. Miután rájöttek, hogy ha különböző neveket aggatnak rám, az sem fog változtatni és megállom a helyem közöttük túltették rajta magukat – vonta meg a vállát.

– Többnyire. Néhány öregebb rendőr soha nem fogad el és ezzel meg tudok birkózni. De Granttel és Tysonnal dolgozok legtöbbet, és meg kell nekik szokni. Kezdik elfogadni, különösen Tyson. Ismernek, és én nem illek bele a sztereotípiába. Te sem illesz bele, de te nem vagy hajlandó bebizonyítani.

– Csak tényleg ennyi kell hozzá? – továbbra is kételkedtem.

– Azt hiszem ez a java, igen.

Megráztam a fejem.

– Azt gondolom, csak álltatod magad – nem válaszolt és egy ideig csendben haladtunk. Összezavarodtam mikor eltért az útvonalról, ahol általában kerékpároztunk.

– Hová megyünk?

– A Johnson sziklához.

Ez meglepett. A Johnson szikla volt a legkeményebb útvonal a területen. Matt tartani tudta az iramomat a könnyebb útvonalon, már próbáltuk egy alkalommal, de a Johnson sziklával jobban küzdött, mint általában.

– Miért?

– Jó ötletnek tűnt.

– Ezek a srácok jók?

Rám mosolygott. – Nem, közel sem.

– Ugye te is ráébredtél, egyáltalán nincs értelme, igaz?

– Mondtam nekik, hogy egyik nap te és én bicajoztunk itt. És Grant azt kérdezte, hogy nem versenyeznék valakivel, aki tudja tartani a lépést, mintsem egy kibaszott tündibündivel. Szóval azt javasoltam, jöjjenek velünk.

– Ez az, amiért a terület legnehezebb útvonalán megyünk?

– Pontosan.

– Még mindig nem látom, ez hogyan változtatna meg valamit.

– Az egész a versenyről szól. Ezek az emberek tiszteletet tanúsítanak azok iránt, akik legyőzik őket.

Megvilágosodtam. – Á, azt hiszem, most már minden világos.

– Le fogja törni Grant szarvát, ha egész nap az általad felvert port kell nyelni. És mindkettőjüknek bizonyítaná, hogy nem olyan vagy, mint, amit vártak.

– Te egy manipulatív seggfej vagy.

– Az – a mosolya, amit felém küldött, mindenért kárpótolt.

Grant és Tyson vártak minket a túraösvénynél. Tyson bólintott, megrázta a kezem, mikor Matt bemutatott, láthatóan vonakodva nézett a szemembe. Grant még a létezésem sem fogadja el.

Nyeregbe szálltunk és készen álltunk az indulásra, amikor Grant megszólalt.

 – Fiúk, lányok készen álltok az indulásra? – Tyson elfordult, egyértelműen zavarban volt. Matt teljesen figyelmen kívül hagyta őt. Éreztem, hogy a hajam tövéig elvörösödtem és hallottam, hogy a vérem a fülemben dübörög, de szememet a földre szegezve tartottam és nem szóltam semmit.

– Na, jól van – mondta Grant, mikor nyilvánvalóvá vált, hogy senki sem fog válaszolni. – A csúcson várlak benneteket.

Matt rájuk mosolygott.

 – Meglátjuk ki kit fog várni, seggfej. – Viccelve mondta, Grant és Tyson is nevettek, mielőtt elindultak, otthagyva Mattet és engem az ösvényen.

– Kész vagy? – kérdezte.

Nem tudtam még ránézni. – Próbállak, most nem utálni téged.

Kezét a tarkómra tette és várta, hogy a szemébe nézzek.

– Tudom – közelebb hajolt és gyengéden megcsókolt. – Köszönöm, hogy bízol bennem.

Megráztam a fejem, de elengedtem és helyette megkérdeztem. – Azt akarod, hogy várjak rád? És őket?

– Csak, ha azt szeretnéd.

Végre elindultunk. Magam mögött hagytam Mattet és perceken belül utolértem Grantet és Tysont.

Amikor magamra maradtam a rossz hangulatom kezdett elmúlni. Túlságosan is szeretem ezt az egészet; a hegyeket, a bicajozást és a kihívásért kárpótol az ösvény. A nap gyönyörűen sütött. A hőmérséklet 10° alatt volt, de a szél egy kicsit csípős volt. Az örökzöldek között nyárfa foltok magasodtak, fehéren és csupaszon. A hóval fedett foltok a földön, amelyek soha nem látták a napot, nem olvadtak el a következő tavaszig. Rájöttem, nem tudok haragudni.

Megfordultam és visszahajtottam hozzájuk. Matt most velük haladt.

– Hé – mondta vidáman, ahogy hozzájuk értem. – Ez egy sikeres bicajozás? Vérzel már?

Nevettem. – Még nem. Te?

– Kizárólag csak Tyson. Beszélgettünk a fogadásról, aki a legkisebb balesetet szenvedi, az fizeti a vacsorát.

Nem tudtam megállni, visszamosolyogtam rá.

– Benne vagyok.

Pár percig velük haladtam, amíg el nem jutottunk a következő nehéz szakaszhoz, ahol végül ismét csúnyán megelőztem őket. Az út hátralévő része ilyen volt. Egy darabig egyedül haladtam előre, és utána visszafordultam, hogy találkozzak velük. Egy időre ismét velük haladtam, de egy bizonyos idő után akarva akaratlanul ismét feladtam.

– Jézusom, Jared – mondta egyik alkalommal Tyson, ahogy ismét visszaértem hozzájuk. – Valószínűleg kétszer olyan messzire jutottál, mint mi. Nem fáradtál el?

– Nem, de kurvára éhes vagyok – mondtam viccelődve. – Jó lenne ha sietnétek – Tyson nevetett. Grant csak megrázta a fejét. Matt úgy vigyorgott rám, mintha én biggyesztettem volna a napot az égre, ami valahol idegesített, ugyanakkor nevetségesen elégedetté is tett.

Végül Matt is otthagyta őket és felhajtott velem a csúcsig. Egy rövid pihenőt tartottunk, majd visszahajtottunk hozzájuk. Grantet és Tysont ugyanott találtuk, ahol hagytuk. – Srácok, nem mentek fel? –kérdezte Matt.

– Pokolba is, nem – mondta Grant. – Hullák vagyunk.

Könnyebb volt együtt maradni az úton lefelé, és csak néhány perccel értem előttük le.

– Szép volt fiúk – mondta Matt miután beértek bennünket. – Következő alkalommal egy könnyebb ösvényt választunk, hogy fel tudjatok zárkózni.

Tyson hangosan felnevetett. – Úgy néz ki a vacsorát Jared állja.

– Én is borultam – mondtam. Mivel én csak fele időt voltam velük, nem voltam benne biztos ki nyerte meg a fogadást.

– Nem gondolod, hogy azzal, hogy meghunyászkodó vagy, ki tudsz bújni alóla – mondta Grant, amivel meglepett. Nem csak azért, mert ez volt az első alkalom, hogy direkt hozzám beszélt, de még egész civilizáltan hangzott. – Egész nap körülöttünk bicajoztál. Te állod!

– Az tuti – válaszolt helyettem Matt. – Találkozzunk Tonynál. – A mosolya egyre szélesebb lett, azt gondoltam megütöm.

– Kérlek, ne légy olyan átkozottul elégedett magaddal – mondtam, ahogy lefelé hajtottunk, bár azt tapasztaltam, hogy én is mosolygok egy kicsit.

– Végül is. Valld be, ez jó ötlet volt.

– Talán.

– Rendben valld be, tudod, hogy igazam van – kacsintott rám. – Csak mondd azt. Mondd „Igazad van, Matt”.

Megforgattam a szemem. – Te tényleg egy igazi manipulatív seggfej vagy. És valószínűleg igazad van. Ez minden, amit kapsz – nevetett.

Tehát Granttel és Tysonnal vacsoráztunk. Általában ők beszéltek, én csak hallgattam. Még mindig keresik Dan Snydert, de az egész rokonság ellenőrzése után, semmire sem jutottak. Futballról és a hegyi kerékpározásról is beszélgettünk egy kicsit. Tyson a kezdetektől barátságosabb volt, de a végére Grant felengedett és mikor elváltunk, megállított. Megvárta, míg Matt és Tyson eltávolodott pár lépést, majd idegesen azt mondta, anélkül, hogy rám nézett volna. – Nézdd, nincs harag, oké? – felém nyújtotta a kezét, megráztam és abban reménykedtem, hogy nem néztem ki annyira meglepettnek, mint ahogy éreztem magam.

Mattel csendben tettük meg az utat hazáig. Alig jutottunk be a házba, mikor szinte rám ugrott és a padlóhoz szegezett. Nem kellett neki túl nagy erőfeszítés hozzá, és azon tűnődtem, milyen jó volt a birkózás a középiskolában.

– Édes istenem, de nehéz vagy!

– Mondd újra! Csak hallani akarom, mondd még egyszer!

– Nehéz vagy!

– Nem azt. Gyerünk!

– Te manipulatív seggfej.

– Próbálkozz újra.

– Igazad volt! Ez az, amit hallani akartál, te hatalmas mamlasz?

– Pontosan! – lemosolygott rám, azzal a csodálatos mosolyával, amitől olvadoztam. – Mostantól meg kell szoknod ezt.

– Meddig mész el a kárörvendésben? – kérdeztem viccesen.

– Még nem döntöttem el – még mindig rajtam volt, de kezdett több lenni, mint egy ölelés, és éreztem, hogy szabad kezével kigombolja a nadrágom. A nyakamat kezdte csókolni, és én a hátánál a pólója alá nyúltam. – És mi van a munkával? – kérdezte halkan, puha ajkai a bőrömön. – Elfogadod? Igazam van abban is, és ezt te is tudod.

Sóhajtottam. Tudtam, hogy előbb vagy utóbb szembe kell néznem vele, de nem ebben a pillanatban. Ebben a pillanatban csak őt akartam. A matatás abba maradt és tudtam, hogy kioldotta a nadrágját. – Gondolkodni fogok rajta. Ez most elegendő?

Mosolygott, amikor azt mondta. – Most.

Lenyúltam és lecsúsztattam a nadrágját és az alsóját a csípőjére. Nem bírtam messzebbre tolni, de legalább eltávolítottam őket az útból. Benyúlt a bokszerembe kivette a farkam, ami így az övé közelében volt, mindkettőnkét a kezébe vette és lassan pumpálni kezdte fel és le.

Annak ellenére, hogy az első napon mennyire izgatott volt a szex miatt, csak egyszer dugtunk, és akkor is csak azért, mert én akartam. Először azt gondoltam zavarban volt, de utána kezdtem rájönni, maga az aktus ejtette zavarba. Mikor megpróbáltam vele erről beszélni, egyszerűen ennyit mondott – Ez nem igazságos veled szemben.

Megpróbáltam meggyőzni, hogy nem bánom, ha minden alkalommal alul vagyok, de ez nem segített.

– Kevesebbnek gondolsz azért, mert hagyom, hogy ez történjen velem? – kérdeztem.

– Nem. Egyáltalán nem – nem voltam benne biztos, hogy ez igaz volt, vagy csak azt akarta, hogy igaz legyen.

– Akkor micsoda?

– Miért ne tartanál rossz embernek engem utána?

Ennek semmi értelme sem voltszámomra, de nem sürgettem. Végül is alig egy hónapja volt az első szexuális élménye egy másik férfival. Rájöttem, bármi is legyen a probléma, idővel vége szakad ennek. De most más módon próbáljuk kielégíteni egymást. Mégis meglepődve tapasztaltam, hogy valójában ez az, amit legjobban szeret: kezében tartani a farkunkat és együtt ugyanabban az időben elélvezni. Azt mondta, azért mert közben nézhet. Igyekeztem nem stresszelni, de ugyanakkor az volt a meglátásom, hogy biztosan könnyebb volt megcsókolnia. Bármi is az ok, nem fogok tiltakozni.

A kezemet az övére tettem és sürgettem, hogy gyorsabban pumpáljon. Kifejlesztett egyfajta dörzsölő mozdulatot, amellyel ha végig simított a farkunk hegyén, akkor olyan súrlódást fejtett ki, ami egyszerűen csodálatos volt. Mégis gondoskodott rólam előző este. Számára napokkal ezelőtt volt utoljára a kielégülés és ezért egy-két perc elteltével az ökle síkos lett az élvezetétől.

Aztán lefelé indult. Bármilyen problémái is akadtak az anális szexszel, egyáltalán nem volt problémája, hogy a szájába vegyen. A kezem a fejére tettem, mindent megtettem, hogy ne toljam előre magam, amíg szopott. Azonban nem tudtam megállítani a csípőm felfelé mozdulását, ahogy elélveztem, ő is felnyögött, nem a kellemetlenségtől, hanem ahogy a szájába robbantam.

Még mindig az orgazmusom hatás alatt voltam, amikor felkelt és megcsókolt. – Remélem tudod – suttogta a fülembe, miközben nyakamhoz dörgölődött –, ez csak a bemelegítés volt.