12. Fejezet

12. Fejezet

 Fordította: Aemitt

Több hetet azzal töltöttünk, hogy könnyű utakon bicajoztunk, miközben Matt ráérzett a hegyi bicajozásra. Jó formában volt, a tapasztalat hiányát a kitartásával kárpótolta. Végül augusztus elején úgy döntöttünk, hogy megpróbálkozunk egy nagyobb kihívást jelentő úttal.

Tikkasztóan meleg nap volt anélkül, hogy a szél lehűtött volna bennünket. A patak az átkelésnél majdnem kiszáradt, alig csordogált. A talaj, forró és poros volt. Úgy tűnt, semmi sem mozog rajtunk kívül az erdőben.

Már félúton jártunk, amikor hallottam, hogy a hátam mögött elesett. Mikor megfordultam a hátán feküdt a poros ösvényen, de meglepetésemre nevetett.

Nem azzal az álmosollyal, hanem igazi fülig érő mosollyal. Ez volt az első alkalom, hogy ezt láttam, olyan volt, mintha a nap kibukkant volna a felhők mögül.

– A fenébe, ez fájt.

– Jól vagy?

– Túlélem – egy nyögéssel felült. – Azt hiszem, kezdek öregedni.

Hatalmas horzsolás volt a sípcsontján. – Hé, nézd ezt – kiáltott fel döbbenten. – Vérzem – azt hiszem a mosolya még nagyobb lett.

– Az nem is igazi bringázás, ha nem vérzel.

– Ó, tényleg? Ezt a Mazochista Bringa Klub kézikönyvéből vetted?

–  Bizony. Ez a harmadik pont.

Kihasználtam a szünetet, és megpróbáltam lófarokba fogni a hajamat. Fürtjeim kiszabadultak és az arcomba hullottak. Matt felállt és megvizsgálta a lábát ért kárt.

– A vérem a cipőmbe folyik.

– Dörzsölj valami piszkot bele.

– Mi? – nevetett, gyönyörű mosolyával nézett rám, mintha őrült lennék.

– Dörzsölj valami piszkot bele. Ez segít elállítani a vérzést.

– Ez is a Mazochisták kézikönyvéből van?

– Szerintem, ez baseballos dolog.

– Oké, de ha fertőzést kapok és amputálni kell a lábam, akkor felelőségre vonlak.

– Fizetni fogom a protézist.

Megcsináltuk, a hegy tetejéről néztünk le az alattunk lévő völgyre. Felém fordult az ezer wattos mosolyával – másodszorra, amit eddig láttam, a lélegzetem is elállt és azt mondta.

 – A bringatúra határozottan jó ötlet volt.

A nyár hátralevő részét együtt töltöttük. Nem emlékeztem, hogy valaha voltam-e ilyen boldog. Jó volt, hogy van barátom, akivel lóghatok.Néha nem tudtam visszafogni magam, azt kívántam, bárcsak többről lenne szó, de soha nem volt annyira demoralizáló, hogy kedvem szegje és ne töltsek vele több időt. Végül is nem voltam egyedül. Ez volt a világon a legjobb érzés.

Táborozni, túra bicajozni és földkutatásra mentünk. Kimentünk vacsorázni, vagy Brainnel és Lizzyvel vacsoráztunk, vagy csak ültünk a kanapémon sört ittunk és szar műsort néztünk a tv -ben. Néhány éjjel vacsorát főztünk a házamban és utána segített elmosogatni. Furcsán családiasnak érződött.

Egyik délután a szekrényemben találtam egy régi hadihajó játékot és napokat töltöttünk azzal, hogy kihívtuk egymást, mígnem elkapott, hogy csalok. A családomban a csalás mindig része volt a mókának, de ő felháborodott, hogy figyelmen kívül hagyom a szabályokat, és nem akart újból játszani.

A legtöbb estéjét és szabadnapját velem töltötte. Tudtam, hogy néha Cherie házához ment, miután tőlem távozott, de állta a szavát, mert úgy tűnt nem érdekelte semmi más vele kapcsolatban. Egyáltalán soha nem emlegette őt. Párszor tessék – lássék módon javaslatot tettem hívja el őt, hogy csatlakozzon hozzánk, de úgy nézett rám mintha a javaslatom képtelenség volna. Nem bántam.